Bársonyos hang az éjszakában

Hiúz képe
Talán hajnali egy is elmúlt már
Mire a vándor az erdőhöz ért
Erdő szélén állt egy romos vár
Hová a vándor betért
Az égen hatalmas fekete felhő
Egy villám hangosat morgott
Tíz perc, s már szakadt a hideg eső
Közben a jég is kopogott
A vándor lekuporodott egy sarokba
Maga alá terítve köpenyét
Pihenni akart, de csak habozva
Merte lecsukni szemét

A vártól nem messze volt egy szétdúlt temető
Vajon ilyen sorsot szánt nekik a teremtő?
A sírok mindenütt felborítva és széttörve
Aki tette azért, hogy a holtakat gyötörje?

Hosszú órák teltek el, a vándor csak didergett
A felhők nem mentek el, de az eső már nem esett

A fagyos szél közben erőre kapott
Talán még a temetőben is fázott a sok halott

Hirtelen egy árny futott át a falon
A vándor bőrén a hideg. A halál volt vajon?
A halál nem lehetett, fiatal még ő
Egy hangot hall. Énekel egy nő
Minden izma fázott, minden csontja fájt
De felállt és megnézte e tájt.

Sötét volt, a Hold fénye sem látszott
Sűrű erdő, minden fa mozdulni látszott
A temető nyugodt és csendes
A vándor félelemtől mentes

E gyönyörű lágy hang utat mutat neki
A vándor szíve izgalommal teli

Temető közepén kőhalom a sárban
Ott ül a nő, egy szál magában
Meglátja a vándor, szíve nagyot dobban
Gyönyörű nő az ki ott van
Csak bámul rá, mint egy birka
Szíve heves ritmusát alig bírja
De magához tér és belátja
Élete párját most megtalálta

Közelebb lép hozzá, megszólítja
A nő elhallgat, kezét felé nyújtja
A vándor felé indul, a föld megremeg
A nő süllyedni kezd, s kiált: „Eltemet”
Rohan felé a vándor szíve majd meg szakad
Megfogja a kezét, de a föld beszakad

Felébred a vándor, ott van előtte a sír
Csak álom volt, de szíve mégis sír
Siratja szerelmét, ki sosem létezett
Kit a föld nyelt el, mert éhezett

Útnak indult ő, messze járt már
Nap nap után, idegen falu vár
Betért egy korsó bort
Egy mesélő mögötte énekli e sort
„Ősi temetőben várromok mellett
Megrémül a vándor, tán nem álmodott?
Odalett a lelke, mikor a föld ráomolt?
Feláll az asztaltól halálos nyugalommal
Majd rohanni kezd a temetőbe azonnal

Szép csillagos az éj, a Hold magasan jár
A vándor lapul egy sírnál, a nőre vár
Hajnaltájt el is jön ő
E káprázatos, gyönyörű nő
Megkezdi szívfájdító dalát
A vándor ekkor furcsán érzi magát
Pokolbéli lény? A férfi lelkét akarja?
Angyali lény, a mesélő oly balga
Odamegy hozzá a vándor, szívében szerelem ég
A nő mosolyog rá, nem gonosz ő, ő is él
Megremeg a föld, körülöleli a nőt
A vándor odafut megmenteni őt
Megfogja kezét, de ez a földnek nem tetszik
Újra este, és újra a síron fekszik

Nem mozdul a vándor, meg kell mentenie
Megvárja a nőt, de újra este kell ébrednie
Így megy ez évszázadokon át
Szerelme a nőhöz láncolta magát

Elhagyatott táj, madarak sincsenek
Egyik délután szerzetesek jönnek
E vidékről térképet készítenek
És a várromokhoz is odamennek
Bemennek a várba, egy sarokban látják
Rég halott férfi nyughelyét találják


2008. szeptember 10., Veszprém